Sorstalanság
2010 március 31. | Szerző: fullpanic
Szerző: Kertész Imre
Cim: Sorstalanság
A nyilvános antiszemitizmus egyre nagyobb teret kap manapság – igen nagy a szélsőjobboldali pártok támogatói tábora. Bizonyára sokunk fejében megfordult már, hogy vajon megismétlődhet – e egy, a holokauszthoz hasonló népirtás – azt hiszem, bátran használhatom ezt a szót, hisz nemcsak zsidókat, hanem cigányokat, kommunistákat, homoszexuálisokat ugyanúgy elhurcoltak. Vajon képes lenne – e valaki ismét megvezetni, sőt megfélemliteni, s közben majdhogynem csodálatra kényszeriteni a több tizmilliós lakosságot? Hazugsággal behálozni az ,,ellenséges” vezetőket…? 
Véleményem szerint szükségtelen a holokauszt borzalmait nap mint nap felemlegetni, azonban elfelejteni sem szabad. Arra a köztes útra kéne rátalálnunk. Nem mondom, hogy ebben segitségünkre lesz ez a könyv; sőt, az utolsó negyven – ötven oldal igen erős ellenszenvet válthat ki a magyar olvasóból. Miközben a regényt olvastam, sok helyen ellentmondást éreztem; de főként az iró életével kapcsolatban. A burkolt szemrehányások, a németek iránt érzett tisztelet… Néha felfordult a gyomrom, megmondom őszintén. De talán jobb, ha ezeket a mondatokat mindenki önmaga értelmezi…
A könyv igen sok ellenszenves véleményt váltott ki az olvasókból – sok jót is persze-, ennek egyik oka pedig a fogalmazás. Megfigyelhető, hogy Kertész Imre sok helyen már – már belezavarodik, saját maga alkotott, féloldalas hosszúsággal biró mondataiba. Rendszeresen – átlagosan kb. 5 – 10 oldalanként – találkozik az olvasó értelmetlenül szerkesztett mondatokkal, ami gyakran pont a hosszúsága miatt válik azzá. A regény sajátossága, hogy habár állitólag maga az iró is megjárta a koncentrációs tábort(?), igen tárgyilagosan fogalmazott. Saját elmondása szerint pont ez volt a célja, s ezért is tartott olyan soká, mig befejezte könyvét. Habár egy tizenöt éves, Auschwitz – ot és Buchenwald – ot megjárt fiú szemszögéből követjük nyomon a történteket, olyan, mintha egy kivülálló beszélne nekünk az eseményekről. A főszereplő elfogadja, hogy koncentrációs táborba került, s elfogadja a munkát; csak sodródik az idővel, hagyja, hagy múljanak a percek, a napok, hisz úgysem történik semmi változás. Mindezt elfogadja, de csak az eszével. Lelkével azonban borzasztóan tiltakozik mindez ellen, beleszámitva magyarságát is.
Képet kapunk a tábori munkáról, rabkórházról, kosztról, helységek közötti utaztatásról. Véleményem szerint egy dolog miatt érdemes elolvasni ezt a könyvet: hogy szembesüljünk az akkor megtörtént katasztrófáról. Egyre azonban figyeljünk: nem mi vagyunk a felelősek, nem mi vagyunk az okozói a történteknek. A szégyenérzet nem minket illet.
A könyvből film is készült 2005 – ben, Koltai Lajos rendezésével.
Az alkimista
2010 március 23. | Szerző: fullpanic
Szerző: Paulo Coelho
Cim: Az alkimista
Ez a regény tette egyszer s mindenkorra ismertté Paulo Coelho nevét. Röviden jellemezve egy, kicsit az Ezeregyéjszakára emlékeztető, mesésen előadott, ám filozofikus tartalommal rendelkező történet.
Főszereplőnket Santiagónak hivják, aki pásztorként tevékenykedik a nagyvilágban. Ám egy éjszaka kétszer is megjelenik egy álom, mely azt sugallja neki, hogy menjen az egyiptomi piramisokhoz, ahol mesés kincsekre tehet szert. Santiagó szive ekkor nyugtalankodni kezd; vajon megéri – e kockára tenni a kevesebb boldogságot
nyújtó, ám biztos helyzetét, pásztori életét, egy olyan álomért, mely igen elérhetetlennek tűnik. Andalúziából hosszú út vezet a sivatagon keresztül a piramisokhoz, ám Santiago, némi bátoritás után mégis úgy dönt, hogy mindent feltesz egy lapra, csakhogy beteljesitse Személyes Történetét. A mindentudó király, kit a gondviselés Santiago útjába terel, e szavakkal bátoritja a fiút: ,,…egy bizonyos pillanatában elveszitjük uralmunkat életünk fölött, amely igy a sors kezébe kerül. Ez a legnagyobb hazugság a világon.” Tehát életünk alakulásáért csak és kizárólag mi vagyunk a felelősek. Santiago, felbuzdulva a hallottakon nekivág a hosszú útnak, melyet rabló, üvegárus, egy gyönyörű lány és egy alkimista keresztez.
Egy gyönyörű, mesés történet, melynek párbeszédei tanácsként szolgálnak az élet útvesztőiben, és egy bámulatos és töretlen akarattal rendelkező fiatal fiú, aki elhatározta, hogy bármi is történjék, a szivére hallgatva megleli a kincsét…
Egyik kedvenc idézetem a műből: ,,…az emberek nem az ismretlentől félnek, mert minden ember képes mindent elérni, amit akar és amire szüksége van. Attól félünk csak, hogy elveszitjük, amink van, legyen az az életünk, vagy a földünk.”
E félelem legyűrését követhetjük nyomon a regényt olvasva.
További idézetek:
,,Félek, hogy ha megvalósitanám az álmomat, már nem lenne miért élnem. (…) Félek a nagy csalódástól, és inkább csak álmodom az egészről.”
,,Ekkor hirtelen úgy tűnt, hogy megtorpant az idő, és a fiú előtt mintha teljes valójában megjelent volna a Világlélek. Amikor megpillantotta a leány fekete szemét meg ajkát, amely félúton volt a mosoly és hallgatás közt, megértette a legfontosabb és legbölcsebb részét annak a nyelvnek, amelyet a világ beszél és a föld minden embere a szivével megért. Ez a szerelem, olyasvalami, ami régebbi, mint maguk az emberek és a sivatag, de ami mindig újból ugyanazzal az erővel jelenik meg, ha valahol két szempár, akárcsak itt a kútnál, találkozik.”
A mobil
2010 március 16. | Szerző: fullpanic
Szerző: Stephen King
Cim: A mobil
Habár nem vagyok nagy Stephen King rajongó hosszú, vontatott regényei miatt, ám ezúttal valódi szórakozást nyújtott ezzel a történettel. 
Az olvasónak nem kell hosszú bevezetéssel küszködnie; a cselekmény már az első tiz – tizenöt oldal után beindul, és anélkül, hogy egy pillanatra is elunnánk, halad végig egészen a végkifejletig, melyet a 450. oldal körül ér el.
A regény lapjain megelevenedik Clay Riddell, grafikus harca a hirtelen és radikálisan megváltozott világban. Miután a mobiltelefon használók agyát mondhatni teljesen kimossák, és az összes emlékeiktől megfosszák, járkáló zombik módjára vetik magukat az épen maradt emberekre, s pusztitják a várost. Csakhogy az állatias viselkedés fokozatosan vált át levitációba és telepátiába, miközben az agymosottak csapatokba tömörülve üldözik az embereket. A változás egyre hihetetlenebb méreteket ölt, s az új ,,faj” ereje szó szerint megrengeti a földet.
A regény nem csakhogy véres jelenetkben dúskál, de felvet egy súlyos gondolatot: ha az embert kizökkentik a kényelméből, a megszokott környezetéből, helyzetéből, vajon képes – e megtartani kulturáltságát, emberségessét, vagy a radikális változás visszaveti őt az ősi állapotokba, hogy alárendelje magát ösztöneinek és gyilkos indulatainak? Valóban csupán vékony húrokon himbálóznak a társadalmi, emberi törvények, melyek ahhoz szükségesek, hogy az emberek megférjenek egymás mellett? A változással nem csak az ,,új faj” kezd pusztitásba, hanem a tomboló anarchiában az emberek is éppúgy kiveszik a részüket. Itt az ideje, hogy megpillantsuk a másik oldalt is: ezúttal nem csak a külső ellenséget ismerhetjük meg, hanem a belső ellenség fenyegetéséről is többet tudhatunk meg.
Szellemlány
2010 március 15. | Szerző: fullpanic
Szerző: Torey Hayden
Cim: Szellemlány
Torey Hayden az évek során elsajátitotta, hogyan férkőzhet a gyermekek bizalmába. Nemcsak a tanulmányai, de empátiája és türelme is segitette őt mindebben. Ezúttal egy kisegitő osztály kerül a keze alá, ahol habár a gyerekek létszáma igen alacsony (négy fő) , azok betegségük és aktivitásuk miatt túltesznek egy nagyobb csoporton is.
Érdekes, kedves gyerekekkel ismerkedhetünk meg ebben a regényes formátumban 
megirt igaz történetben. Egy izgága indiánfiú, egy autista srác, egy beszélni nem tudó, csupán makogó hangokat kiadó fiú és egy görnyedt hátú, állitólag jó ideje nem kommunikáló lány alkotja az osztályt. A regény a legutóbbit állitja középpontba, és annak problémáját próbálja meg kibontani.
Főhősnőnk ráveszi a kislányt, hogy szóra nyissa száját, ám ezzel Hayden egy hihetetlenül kusza gombolyag fonalát ragadta a kezébe. Eltelik egy kis idő, mig beindulnak az események, és lassacskán egyre több információ jut a felszinre. Az oldalak fogyatkozásával egyre értetlenebbül áll az olvasó a történtek előtt, és még maga a szakember sem tudja, hogy mi az, amit elhihet a Jadie nevezetű kislány elmondásából, és mi az, ami csupán az elméje szüleménye. Fantáziájával szinesitett mondanivalójában borzalmas mozzanatok elevenednek meg; a pszichiáternő csupán találgatni tud: sátánizmus, szexuális erőszak? És e rengeteg szóból, mi az, ami a valóságot adja vissza, és mi az, ami csupán a tévé közvetitése által vert fészket a kislány fejében?
Vontatottság, néha már – már idegtépő találgatások kuszasága jellemzi e könyvet, amit valóban csak annak ajánlok, akit érdekel a gyermekpszichológia, a gyermeki gondolkodás, és a lélek mélysége.
Száz év magány
2010 március 14. | Szerző: fullpanic
Szerző: Gabriel Garcia Márquez
Cim: Száz év magány
Mivel oly sok jót hallottam e könyvről, nagy elvárással fogtam bele az olvasásába. Nem kellett volna. Nem azt mondom, hogy csalódás volt számomra ez a szépirodalmi mű, de igazán nem adott semmi olyan pluszt, amit elvártam volna tőle.
A nyelvezete amelett, hogy könnyen olvasható és érthető, rendkivül kifinomult. Ez a regény elsőszámú pozitivuma. Ahogy az ember olvassa a sorokat, szinte gyönyörködteti a rendkivül gazdag szókincs, a szóhasználat. Tehát annak, aki inyenc a könyvek terén, mindenképp megér egy próbát.
Nekem inkább a történet terén nyújtott csalódást. Egy család életét mutatja be, ám ezzel mindent leir: bemutatja az élet nehézségeit, az érzelmek lassú kihunyását, az elmagányosodást, a modern technika átkait, a háború gyötrelmeit. Márquez úgy irta meg ezt a történetet, hogy száz évvel később is ugyanakkora jelentősége legyen a szavaknak, mint a huszadik század közepén. Az események habár olykor kicsit más formában, de ugyanúgy megtörténnek a mai világban. Hisz ez a mű egyik fő gondolata: a világ nem változik, az idő csak körbe jár; a történetek újra és újra megismétlődnek.
Történetünk szinhelye a kolumbiai falucska, a Buendiák által alapitott Macondo. A Buendiák tiszteletreméltó polgárai a helységnek. Szorgalmas, tettrekész család, legalábbis mindaddig, mig Ursula Iguarán képes megállni a két lábán. Ahogy az asszony éveinek száma gyarapszik, úgy dől romlásba a családi ház s maga a család is. Saját elmondása szerint ,,száztizenötödik és a százhuszonkettedik életéve között járhatott”, mikor a halál magával ragadta. Hosszú élete azonban korántsem bizonyult felhőtlennek; a házban felnevelt gyermekek mind eltévedtek valahol az élet útvesztőiben, s nyomorúsággal töltötték éveik nagy részét. A cimben álló ,,magány” szó központi gondolata a regénynek: hiába oly népes a Buendia család, habár fizikailag egymás mellett élnek, lelkileg mérföldekre vannak egymástól.
A regény olvasása közben gyakran felötlött bennem a gondolat, hogy az iró a technikai fejlődést tartja fő ludasnak az emberi életek szerencsétlen alakulásában. Amikor kiépül a vasúti sin Macondóban, az idegenek bevándorlásával felgyorsul a romlás mértéke. De hiszen csak felgyorsul, nem megkezdődik. A romlás oka maga az ember, hiszen ahogy a Buendia ház, s környezete, az időjárásnak, s egyéb csapásnak köszönhetően romlásba dől, úgy keseredik meg az emberi lélek is a műben. Ursula megpróbálja feltartóztatni a pusztulást, csakhogy mit tehet olyan emberek ellen, akiket már az sem zavar, ha a szobák falairól málik a vakolat, s a ház minden zugába kis rovarok ásták be magukat? A regény elején leirt ápolt s tiszta házból már – már csak a romjai maradnak.
Márquez nem ad útmutatót, hogyan élje az olvasó az életét, azonban példát mutat arra, hogy mi minden képes megőrjiteni a gondolkodó elmét. Bemutatja az egyének veszteségét, és az élet törékenységét. Hosszan beszélhetnék még e mű szines kidolgozottságáról, de inkább ajánlom elolvasásra. Ne tegyük magasra a mércét; egy könnyed, mesés művel találjuk szembe magunkat, amely azonban sok rejtett gondolattal bir.
Alkonyat
2009 november 4. | Szerző: fullpanic
Szerző: Stephenie Meyer
Cim: Alkonyat
A vámpir históriák már évszázadok óta foglalkoztatják az ember elméjét. Mig régen, attól félve, hogy e földöntúli lények betegséget és halált hoznak az emberre, rettegést és pánikot keltettek, ma már jóleső borzongást nyújtanak a szórakozni vágyóknak. Tucatszámra jelennek meg a különböző, inkább romantikus, mint horror regények, melyeknek irói mintha elfeledkeztek volna az eredeti vámpitörténetekről, de legalábbis teljesen elferditették a legendákat.
Számomra élvezetet az ,,Interjú a vámpirral” c. történet nyújtott. Homályba vesző hátterek, félelmetes éjszakák, rettegés. Elvégre egy vámpihistóriának erről kéne szólnia, nem igaz? A mostaniak, mint ahogyan az Alkonyat is, elvetve ezt a szabályt, a hangsúlyt a szerelemre helyezik.
Egy vámpirfiú, aki nem akar embert ölni? Egy vámpirfiú, aki szerelmes lesz egy emberlányba? Tényleg ilyenek lennének a huszonegyedik század vámpirjai? Akkor az ősök foroghatnak a koporsóban…
Egy lerágott csont, amit az iró úgy próbál meg izesiteni, hogy vámpirokat alkalmaz köritésként. A meglepő az, hogy bevált neki! Igen népszerő az Alkonyat c. regény, aminek további részeit szinte futószalagon gyártják… Most már biztosan rájött az olvasó, hogy én nem vagyok rajongója e történetnek. Sőt.
Kevés benne a borzongás, ez az én nagy problémám. Ha a vámpir nem kóstolja meg az embert(barátnőjét), hogy nevezhető vámpirnak?
A szerető
2009 október 31. | Szerző: fullpanic
Szerző: Marguerite Duras
Cim: A szerető
Megmondom őszintén, borzasztóan csalódottan tettem le a könyvet. A végén már – már átkozódtam, hogy ,,az istenit, legyen már vége!”. Szóval számomra nem éppen az a tipikusan könnyen olvasható regény. 
Miután a neten (Alexandra könyvesbolt honlapján) elolvastam a tartalmat, azt gondoltam, hogy ,,hűha, biztosan egy szenvedélyes kapcsolatról van szó, tele érzelemmel, stb.”. Meg is rendeltem. Csakhogy ahogy túljutottam az első harminc – negyven oldalon, kezdtem rájönni, hogy a szerző ennél jobban már nem fog belejönni az irásba, és bizony a kezdeti száraz fogalmazásmód egészen a végkifejletig jelen lesz. Persze mondhatnám azt, hogy nyersen ábrázolja az érzelmeket, teljesen lecsupaszitva azokat, csak az igazságot irja le az iró… Mindent meg lehet magyarázni. De ha a könyv cime az, hogy ,,A szerető”, akkor abban valóban legyen már valami szenvedély!
Az Alexandra könyvesbolt ismertetője:
,,Marguerite Duras regénye egy tizenöt éves európai lány és egy kínai férfi érzéki kapcsolatának a története. Szex, fájdalom és élvezet. Az érintés gyönyöre, és a kínzó elválás. Egy rövid, de életre szóló szerelem. És a háttérben Saigon egzotikus és titokzatos világa. A szerető minden idők egyik legnépszerűbb regénye, az erotika és az irodalom egyik csúcsa.”
Ami az utolsó mondatot illeti, én teljesen más véleményen vagyok az ,,irodalom csúcsáról” alkotott képpel kapcsolatban…
Ez a könyv számomra nem volt nyerő.
Búcsú a fegyverektől
2009 október 25. | Szerző: fullpanic
Szerző: Ernest Hemingway
Cim: Búcsú a fegyverektől
Ernest Hemingway egyik legjobban sikerült regénye bevezeti az embert az első világháború szörnyűségeibe. Harc, kitartás és szerelem – tehát maga az élet.
A könyv mintha két önálló történet egyvelege lenne.
A főszereplő, aki sebesültszállitóként vesz részt az első világháborúban, egy 
robbanás következtében megsérül, és kórházba kerül. Álmai ápolónőével találkozik, aki azonnal beleszeret a férfiba, igy hát kezdetét veszi egy furcsa kapcsolat, tele furcsa párbeszéddel. Megmondom őszintén, engem néha igencsak idegesitett a fiatal ápolónő bugyuta kérdései és reakciói… De hát ez is hozzátartozik a műhöz, mint ahogyan a kegyetlen vérengzés, sérülések, menekülések és az életért folyó küzdelem. Egyrészről bepillantást nyerünk egy szerelmi kapcsolatba, másrészről pedig képet kapunk a háború borzalmairól.
Az iró erősen önéletrajzi ihletésű regénye csodaszép kötésben kapható a könyvesboltokban.
Hóvirág és a titkos legyező
2009 október 20. | Szerző: fullpanic
Szerző: Lisa See
Cim: Hóvirág és a titkos legyező
Lisa See a csodás Keletre kalauzolja az olvasót. Megismerkedhetünk az ottani szokásokkal és egy fájdalmas történettel
A főszereplő életét gyerekkorától kezdve kisérheti nyomon az olvasó.
Számomra megdöbbentő volt, mennyire fájdalmas helyzetekbe képesek a szülők lány gyermekeiket kényszeriteni. Nincs túl sok választásuk a lány utódoknak: minél előbb férjhez kell menniük, s igy átkerülniük egy másik háztartásba, ugyanis több
száj többet fogyaszt. A menynek mindenekelőtt lehetőleg előkelő származással kell rendelkeznie, legyen udvarias, anyósa és a férfiakkal szemben alázkodó, és ami a legfontosabb esztétikai szempont, hogy minél kisebb lábfeje legyen. Ezért foglalatoskodnak az édesanyák már az egészen kisgyermek lábfejelkötésével, hogy az jövendőbeli anyósa előtt majd minél kisebb lábbal büszkélkedhessen. Hogy hogyan néz ki ez a folyamat? A lábfej elülső részét hátrafeszitik, és lekötik-a lábujjakat is! Tulajdonképpen a lábujjaikon járkálnak, ami hatalmas kinnal jár, mig nem azok teljesen elsorvadnak. Az európai kultúrának ez inkább csonkitásnak, és megcsúfitásnak tűnik, ám ez Keleten egykor egy fontos hagyomány volt. A szokások ennyivel azonban nem merülnek ki; a lánygyermekek levelezőtársat is kereshetnek maguknak, ami az elkövetkezendő években fontos, szoros kapcsolattá nőheti ki magát. Mondhatni, a levelezőtárs a nő legfőbb bizalmasa. Erről a kapcsolatról és még sok másról iródott ez a regény, amely elképeszt, megbotránkoztat, és néha majdhogynem megrikat. Egy kemény nő harca, amely azonban különbözik a többi önéletrajzi irásoktól: a könyv bemutatja, milyen az, mikor az életünk nem a saját döntéseinktől, hanem a szabályoktól és hagyományoktól függ.
Egy letehetetlen olvasmány, amit nyugodt szivvel ajánlok minden lánynak, nőnek.
Ingovány
2010 április 16. | Szerző: fullpanic
Szerző: Popper Péter
Cim: Ingovány
Értelmetlennek tartottam a pszichológiát, és ki nem állhattam. Aztán – némi külső noszogatás hatására – elolvastam ezt a könyvet. Mondhatni ,,pályafutásom” ezzel vette kezdetét, s a mai napig a pszichológia a legkedvesebb elfoglaltságom s
lehetőleg majd a foglalkozásom is. Ez a könyv egyszerű nyelvezetével, hétköznapi példáival olyan könnyedén ismerteti meg az olvasót az emberi lélekkel, hogy az szórakozásnak sem utolsó. Éppen ettől vált Popper Péter az ország – bár megkockáztatom, hogy globálisan is – az egyik legjobb pszichológusává; nem légből kapott, nagynak hangzó semmiségekkel kecsegtet, hanem olyan információkat, példákat oszt meg velünk, melyekkel a hétköznapokban is gyakran találkozunk. Rávilágit az okokra, és csakúgy finoman, erőltetés nélkül – nem Csernus – felvet egy – egy éretelmes gondolatot, amelyet érdemes tovább gondolnia az embernek.
Popper Péter számtalan könyvet irt, és számtalan könyvben hozták le egy – egy témával kapcsolatos előadásait. A Mesterkurzus majd’ mindegyik kötetének egy részét a neves pszichológus irásai foglalják el. Természetes, ha egy – egy gondolata több helyen is előfordul; az Ingovány egyike a legjobb összefoglaló irásainak. Popper Péter, idős kora ellenére, egyike volt azoknak a ritka embereknek, akik két lábbal a földön járnak, és habár maga is hús – vér ember, hibákkal és rossz tulajdonságokkal, egyike azoknak, akik mindezt el tudják viselni és képesek beismerni. Egy roppant intelligens embertől búcsúzott a világ 2010. április 16 – án. Ám élete munkája továbbra is készen áll, hogy felnyissa az emberek szemét; könyvei nem kifejezetten harcokról szólnak, sokkal inkább ébresztők.
Oldal ajánlása emailben
X