Az alkimista

• fullpanic
• 2010. március 23. kedd

Szerző: Paulo Coelho

Cim: Az alkimista

Ez a regény tette egyszer s mindenkorra ismertté Paulo Coelho nevét. Röviden jellemezve egy, kicsit az Ezeregyéjszakára emlékeztető, mesésen előadott, ám filozofikus tartalommal rendelkező történet.

Főszereplőnket Santiagónak hivják, aki pásztorként tevékenykedik a nagyvilágban. Ám egy éjszaka kétszer is megjelenik egy álom, mely azt sugallja neki, hogy menjen az egyiptomi piramisokhoz, ahol mesés kincsekre tehet szert. Santiagó szive ekkor nyugtalankodni kezd; vajon megéri – e kockára tenni a kevesebb boldogságot nyújtó, ám biztos helyzetét, pásztori életét, egy olyan álomért, mely igen elérhetetlennek tűnik. Andalúziából hosszú út vezet a sivatagon keresztül a piramisokhoz, ám Santiago, némi bátoritás után mégis úgy dönt, hogy mindent feltesz egy lapra, csakhogy beteljesitse Személyes Történetét. A mindentudó király, kit a gondviselés Santiago útjába terel, e szavakkal bátoritja a fiút: ,,…egy bizonyos pillanatában elveszitjük uralmunkat életünk fölött, amely igy a sors kezébe kerül. Ez a legnagyobb hazugság a világon.” Tehát életünk alakulásáért csak és kizárólag mi vagyunk a felelősek. Santiago, felbuzdulva a hallottakon nekivág a hosszú útnak, melyet rabló, üvegárus, egy gyönyörű lány és egy alkimista keresztez.

Egy gyönyörű, mesés történet, melynek párbeszédei tanácsként szolgálnak az élet útvesztőiben, és egy bámulatos és töretlen akarattal rendelkező fiatal fiú, aki elhatározta, hogy bármi is történjék, a szivére hallgatva megleli a kincsét…

Egyik kedvenc idézetem a műből: ,,…az emberek nem az ismretlentől félnek, mert minden ember képes mindent elérni, amit akar és amire szüksége van. Attól félünk csak, hogy elveszitjük, amink van, legyen az az életünk, vagy a földünk.”

E félelem legyűrését követhetjük nyomon a regényt olvasva.

További  idézetek:

,,Félek, hogy ha megvalósitanám az álmomat, már nem lenne miért élnem. (…) Félek a nagy csalódástól, és inkább csak álmodom az egészről.”

,,Ekkor hirtelen úgy tűnt, hogy megtorpant az idő, és a fiú előtt mintha teljes valójában megjelent volna a Világlélek. Amikor megpillantotta a leány fekete szemét meg ajkát, amely félúton volt a mosoly és hallgatás közt, megértette a legfontosabb és legbölcsebb részét annak a nyelvnek, amelyet a világ beszél és a föld minden embere a szivével megért. Ez a szerelem, olyasvalami, ami régebbi, mint maguk az emberek és a sivatag, de ami mindig újból ugyanazzal az erővel jelenik meg, ha valahol két szempár, akárcsak itt a kútnál, találkozik.”