Sorstalanság

2010 március 31. | Szerző: fullpanic |

Szerző: Kertész Imre
Cim: Sorstalanság

A nyilvános antiszemitizmus egyre nagyobb teret kap manapság – igen nagy a szélsőjobboldali pártok támogatói tábora. Bizonyára sokunk fejében megfordult már, hogy vajon megismétlődhet – e egy, a holokauszthoz hasonló népirtás – azt hiszem, bátran használhatom ezt a szót, hisz nemcsak zsidókat, hanem cigányokat, kommunistákat, homoszexuálisokat ugyanúgy elhurcoltak. Vajon képes lenne – e valaki ismét megvezetni, sőt megfélemliteni, s közben majdhogynem csodálatra kényszeriteni a több tizmilliós lakosságot? Hazugsággal behálozni az ,,ellenséges” vezetőket…?
Véleményem szerint szükségtelen a holokauszt borzalmait nap mint nap felemlegetni, azonban elfelejteni sem szabad. Arra a köztes útra kéne rátalálnunk. Nem mondom, hogy ebben segitségünkre lesz ez a könyv; sőt, az utolsó negyven – ötven oldal igen erős ellenszenvet válthat ki a magyar olvasóból. Miközben a regényt olvastam, sok helyen ellentmondást éreztem; de főként az iró életével kapcsolatban. A burkolt szemrehányások, a németek iránt érzett tisztelet… Néha felfordult a gyomrom, megmondom őszintén. De talán jobb, ha ezeket a mondatokat mindenki önmaga értelmezi…

A könyv igen sok ellenszenves véleményt váltott ki az olvasókból – sok jót is persze-, ennek egyik oka pedig a fogalmazás. Megfigyelhető, hogy Kertész Imre sok helyen már – már belezavarodik, saját maga alkotott, féloldalas hosszúsággal biró mondataiba. Rendszeresen – átlagosan kb. 5 – 10 oldalanként – találkozik az olvasó értelmetlenül szerkesztett mondatokkal, ami gyakran pont a hosszúsága miatt válik azzá. A regény sajátossága, hogy habár állitólag maga az iró is megjárta a koncentrációs tábort(?), igen tárgyilagosan fogalmazott. Saját elmondása szerint pont ez volt a célja, s ezért is tartott olyan soká, mig befejezte könyvét. Habár egy tizenöt éves, Auschwitz – ot és Buchenwald – ot megjárt fiú szemszögéből követjük nyomon a történteket, olyan, mintha egy kivülálló beszélne nekünk az eseményekről. A főszereplő elfogadja, hogy koncentrációs táborba került, s elfogadja a munkát; csak sodródik az idővel, hagyja, hagy múljanak a percek, a napok, hisz úgysem történik semmi változás. Mindezt elfogadja, de csak az eszével. Lelkével azonban borzasztóan tiltakozik mindez ellen, beleszámitva magyarságát is.
Képet kapunk a tábori munkáról, rabkórházról, kosztról, helységek közötti utaztatásról. Véleményem szerint egy dolog miatt érdemes elolvasni ezt a könyvet: hogy szembesüljünk az akkor megtörtént katasztrófáról. Egyre azonban figyeljünk: nem mi vagyunk a felelősek, nem mi vagyunk az okozói a történteknek. A szégyenérzet nem minket illet.

 A könyvből film is készült 2005 – ben, Koltai Lajos rendezésével.